Philadelphia és környékének térképe (1777)
George Heap, Nicholas Scull, William Faden

Philadelphiát, az Amerikai Egyesült Államok ma ötödik legnépesebb városát az angol filozófus és politikus, Pennsylvania brit gyarmat létrehozója, William Penn (1644–1718) alapította 1682-ben. A kedvező földrajzi fekvésű város a 18. század közepére a tizenhárom akkori brit gyarmat egyik legjelentősebb városává fejlődött. A központi fekvésű település az amerikai függetlenségi háború idején (1774–1783) az egyesült gyarmatokat irányító ún. Kontinentális Kongresszus székhelye, egyúttal a brit csapatok támadásainak állandó célpontja volt, 1776 és 1778 között két alkalommal is elfoglalták.

Kiállított térképünk is ebben a súlyos háborús időszakban készült, s a neves londoni térképkiadó William Faden (1750–1836) adta ki 1777-ben. A térkép nemcsak a fiatal város egyszerű négyzethálós szerkezetű alaprajzát mutatja be, de a város tágabb környezetét is. Készítője egyszerre kívánta szolgálni művével a Philadelphiát támadó, ill. az azt védő brit és amerikai katonai vezetés céljait, egyúttal segítséget kívánt nyújtani az angol polgároknak is a városban és környékén folyó harcok megértésében.

A mű alján látható impozáns épület Pennsylvania brit gyarmat kormányzósági épülete (State House) volt. A függetlenségi háború során ebben az épületben vitatták meg és fogadták el a Függetlenségi Nyilatkozatot (1776. július 4.), a háború befejezése után pedig itt tartotta üléseit az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1787-ben. Philadelphia az 1790 és 1800 közötti tíz évben az új állam ideiglenes fővárosa volt.

Az amerikai nép számára szimbolikus fontosságú 18. századi vöröstéglás, ún. György-stílusú épületet az 1732 és 1753 közötti években építették. Nem sokkal befejezése előtt, 1750-ben Nicolas Scull (1686–1762) és George Heap (1714–1752) földmérők elkészítették a város térképét, amelyen e később híressé vált épületet is bemutatták. Ez a Scull–Heap-féle térkép, a város első Amerikában nyomtatott térképe, fő forrása lett számos, Philadelphiáról készített 18. századi térképnek, így az itt látható, Faden által Londonban közreadott változatnak is.